Príspevky

ELINDULTUNK :-)

Obraz
Az ősz magával hozta a folytatást is....útjára indult a meseterápiás csoport, 5 jelentkezővel. Ebben az évben összesen 3 kezdő meseterápiás csoport indul, és ezek közül az első csoporttal már találkoztunk, és elkezdtük az önismereti utat. A csoport 4 tagjának nem volt ismeretlen a foglalkozás, hiszen a nyár folyamán már jártak egy bemutató alkalmon, ahol kis ízelítőt kaptak egy-egy ilyen jellegű foglalkozás atmoszférájából. Az egyik csoporttag szerint mesés hangulat uralkodott a foglalkozáson,m ezért döntött a folytatás mellett. Igyekszem a legjobb tudásom szerint vezetni mibndazokat, akik bizalmat szavaznak a meseterápiának és az én személyemnek. Köszönettel tartozom érte. Az első alkalommal kicsit megismerkedtek a résztvevők, elkezdődött a csapattá kovácsolódás. Ez nagyon fontos, hiszen ide mindenki elhozza az élete fontos eseményeit, kitárulkozik, olyan részekre engedi be az embereket, amely eddig talán még a családttagok elől is rejtve volt. Fontos tehát a bizalom. A résztvevő

Meseterápiás emlékek

Obraz
Kedden lezárult az utolsó csoport is, így a nyár közepén kis pihenőt tartunk, hogy aztán újult erővel folytassuk a foglalkozásokat októbertől. Az októberi kezdés indoka, hogy az én életem egy következő szinten folytatódik tovább. Férjhez megyek! :-) Várva várt pillanat, most zajlik a ráhangolódás a házasságra. A készülődés időszaka ráébreszt arra, hogy menyi mindent át kell gondolnom, az értékrendemet, a dolgokhoz való hozzáállásomat, és az alkalmazkodást. Mikor 4 évvel ezelőtt elindultam az önismeret útján, azt éreztem, hogy egyre jobban ismerem önmagam, de rá kellett jönnöm, az új helyzetek bizony próbára teszik az embert.  Ha 4 évvel ezelőtt nem talál rám a meseterápia, talán ma nem az az ember vagyok, aki... 2017 őszétől 2018 nyaráig közel 50 felnőtt járt nálam, nyitott vagy állandó csoportokban, próbálta ki a meseterápia jótékony hatását. Az elméletét könnyű ismertetni, de az igazi átélés a gyakorlatban kerül sorra, mikor a saját bőrén tapasztalja az ember, hogy milyen felsza

Elfogadás a jobb teljesítmény kulcsa

Obraz
Az elfogadás a jobb teljesítmény kulcsa   Közeleg a bizonyítányosztás, a gondtalan vakáció. Sok gyermek számára ez az időszak mégsem a felhőtlen öröm, felszabadultság érzését hozza el, hanem a szorongás, félelem uralkodik el rajtuk. Vajon miért is lehet mindez? Ez nem költői kérdés, a válasz nagyonis egyértelmű. Az év végi értékelés, az egész éves, jobb esetben félévi tananyag számonkérése nem kis terhet jelent a gyermekek számára. Tudjuk nagyon jól, hogy a tanulóknak számos tantárgyat kell elsajátítaniuk, és tanári szemszögből az lenne a legoptimálisabb, ha minden tantárgyból kitűnően vizsgáznának. A gyakorlatból tudjuk, ez nagyon nincs így! Minden gyermek más képességekkel születik, más az érdeklődési területe, ezért lehetséges az, hogy az egyik tanórára örömmel készülődik, lelkes, a kötelező tananyagon kívül mást is megtanul az adott tárgyon belül, viszont a másik órára való készülődés kínkeserves számára, nem érti, hiába magyarázzák, akkor sem érti, nem érdekli, szenved

Mesés délutánok Somorján

Obraz
2017 őszén próba jelleggel elindult a meseterápiás csoport Somorján is. A FutuReg Polgári Társulással közös szervezésben indítottuk el, bízva abban, hogy a felhívás megtalálja majd az érdeklődő szülőket. A tájékoztató előadásra pár anyuka, nagymama volt kíváncsi, de úgy éreztem, hogy lelkes közönség hallgat engem. Olyanok jöttek el azon a délutánon, akik nyitottak voltak a meseterápia felé, és éreztem rajtuk, hogy érdeklődéssel hallgatnak. Az előadás után elindult a foglalkozássorozat, próba jelleggel. Kezdetben még csak ismerkedtünk a gyerekekkel, próbálgattuk a határokat, közösen. Mert igen, meg kellett egymást ismerni, ki kellett alakítani a közös szabályokat, ha úgy tetszik, ki kellett alakítani a saját rendszerünket. Minden foglalkozás eleje és vége adott, hasonló szabályokon alapszik. Köszönünk egymásnak, és mindenki elmondja, milyen érzésekkel érkezett. Persze mindezt játékosan, nem erőltetve. Ez annyit jelent ha valaki a gyerekek közül úgy érzi, nem szeretne arról b

Hol találni az ÉLMÉNYT?

Obraz
A hétköznapok egyhangúsága, mint lágy kötél fonódik körénk és észrevétlenül behálóz. Kezdetben még örülünk, hogy munkával telnek napjaink, örülünk a viszonylagos kiszámíthatóságnak,   terveinknek és dolgozunk értük, majd a hétvége alatt kipihenjük fáradalmainkat. Eljön viszont a pillanat, mikor kezdünk többre vágyni, már sok fáradsággal jár a malomkereket taposni, felkelni, elvégezni a munkahelyi feladatokat, problémákat oldani, segíteni, teljesíteni, bizonyítani…Többre vágyunk, élményre, de hol is kell keresni az ÉLMÉNYT? A válasz egyszerű, önmagunkban. Minden kérdésünkre saját magunkban kell keresnünk a választ. Igaz örömet, felszabadultságot átélni kincs. Hatalmas energiákat szabadít fel, feltölt, erőt ad, inspirál a folytatásra. Fontos, hogy igazán jól érezzem magam a bőrömben, átéljem a pillanatot, élvezzem a jelent, és ne aggódjam a jövőm miatt, ne bánkódjam a múltamon. Felmerül a kérdés, hogy érhetem én ezt el? Talán ott kelleni kezdeni, hogy egy picit többet fog

Közösségben lenni jó

Obraz
Mi a helyzet azokkal, akik nem nyernek befogadást egy közösségbe sem? Legyen szó akár gyerekről, akár felnőttről, a valahova való tarozás örökös igény. Nem függ sem nemtől, sem kortól. Kevesen vannak azok, akik a magányt választják társul. Nem is nagyon találkoztam még olyan emberrel, aki önszántából egyedül akart volna lenni. Olyannal sokkal inkább, aki egyedüllétre kényszerül, mert nem FOGADJA BE egy társaság sem. Minden erőfeszítése ellenére sem, pedig ő kitartóan próbálkozik. A miértekről inkább később, most nézzük, mi a helyzet a gyerekekkel e téren. Úgy tartják, a gyerekek a legjobb kritikusok, amihez sajnos kétség sem fér. Őszinték és sokszor kegyetlenek egymással. Már a legkisebbeknél is gyakori jelenség a ”nem játszom veled”, ”te most nem vehetsz részt ebben a játékban”. Az óvodában kerül először a gyermek csoportba, ott sajátítja el a társas viselkedés alapjait, szabályokat, barátokat szerez. A barátok ilyen kisgyermekkorban még nagyon változóak. Aki ma pajtás, az lehe

Leszel a barátom?

Obraz
Gyakran hangzik el ez a kérdés óvodás, kisiskolás korú gyermekek körében. Pozitív válasz esetén is kérdéses, vajon meddig tart a barátság? Az első konfliktus megoldása elég nagy próbatételt jelent a gyerekek számára. Most viszont nem a konfliktusok megoldása a téma, hanem azoknak a barátságoknak közelebbről való vizsgálata, mely két különböző nemzetiségű gyermek között jön létre. Ha egyáltalán létrejön… Nagy felelőssége van abban a szülőnek, hogy gyermeke miként vélekedik az idegenekről. Elfogadja e barátjának azt a kisfiút vagy kislányt, akinek esetleg más a bőrszíne, más a szeme formája, más nemzetiséghez tartozik. A cél az lenne, hogy a gyermekek kölcsönösen elfogadják egymást, bőrszínre, faji hovatartozásra való megkülönböztetés nélkül. A gyakorlat sokszor nem ezt mutatja. A kiközösítés, mint tény ott lebeg mindenki feje felett, kérdés, hogy mikor kerül egy erős személyiséggel megáldott gyermek a csoport élére, és nyilvánítja ki véleményét mindazokkal szemben, akik számára val